2014. január 4., szombat

Egy percben - Limonádé


Alexander Dobrov 
- 1 percben - 
Limonádé

- Látom rajtad, hogy nem vagy jól! – mondta Kinga, a harminckét éves, szőke, rövid hajú kozmetikus férjének, miközben kedvesen végigsimította arcát.
- Csak a karácsonyi zabálás… - válaszolta a fehér bőrkanapén bágyadtan üldögélő és kényszeredetten mosolyogó Zsolt, aki épp három héttel járt a krisztusi kor előtt.
Nyolc évvel korábban szerettek egymásba, amikor Kinga minden spórolt pénzét és nem kevés kölcsönt fektetett első, saját szalonjának megnyitásába. Fontos volt számára, hogy saját kis üzlete úgy nézzen ki, ahogyan arról már hosszú évek óta álmodozott. Azonban rendelkezésre álló forrásai ezt eleinte nem engedték. Mígnem egy gyűrött újság, kávéfoltos hirdetésében meg nem találta Zsolt telefonszámát, aki bőszen reklámozta magát, mint remek burkoló mestert.
Már az első találkozás lenyűgözte a fiatal kozmetikusnőt. A férfi szikár termete, hatalmas barna szemei és borostás arca megtetszett a nőnek és úgy döntött, bármi lesz az ára, nem fog mással dolgoztatni. Zsolt nem különben érzett fellobbanó vágyat a szöszke, kislányos arcú nő iránt. Tudta, hogy a szalon elkészítése nem lesz élete legjobb üzlete, de elvállalta, hogy a kozmetikus közelében lehessen.
A férfi bármennyire igyekezett az időt húzni, két hétnél hosszabbra nem tudta nyújtani a kivitelezést. Amikor végzett, kényszeredetten topogott Kinga előtt. A nő azt hitte, hogy a munkabér kifizetése okoz némi izgalmat a burkoló számára. De tévedett. Miután a férfi megkapta aprócska járandóságát, egy üveg pezsgőt húzott elő szerszámos ládájából mondván, hogy fel kell avatni az új szalont. A felavatás pedig jól sikerült és csak éjfél körül tápászkodtak fel a frissen lerakott kövezetről. Nem sokkal később összeköltöztek és megkezdték közös életüket.
- Sajnálom, hogy fáj a gyomrod! – mondta a kozmetikusnő és puszit lehelt férje arcára.
- Csak a sok zsíros, amit összeettem… - közölte a burkoló és komótosan feltápászkodott az ülőgarnitúráról – Iszom rá egy fél pálinkát. Az majd rendbe szedi a gyomrom.
De Zsolt, a konyha felé iramodva azt már nem látta, ahogyan Kinga rosszallóan csóválta a fejét. Valahol úgy érezte, férje csak indokot keresett arra, hogy külön szóváltás nélkül igyon egy kortyot.
Tíz perc telt el azután, hogy Zsolt visszatért a kanapéra és belemélyedt a tévé képernyőjének bámulásába. Kinga akkor állt fel, amikor férje teljesen átadta magát a filmezés örömeinek és kiment a nappaliból. Két perccel később, kezében egy korsónyi limonádéval tért vissza a férfi mellé. A halványsárga lé láttán Zsolt szájában összefutott a nyál, amit csak tetézett, amikor szőke kedves aprót kortyolt poharába és az apró jégkockák játékosan nekikoccantak az üvegnek.
- Kérhetek egy kortyot? – nézett éhes kiscica módjára feleségére a szenvedő férfi.
- Nem lett olyan finom… - mondta Kinga, miközben a férje felé nyújtotta a limonádét.
Zsolt mohón kapott a pohár után, mert bár nem volt szomjas, a látvány mégis ivásra sarkallta.
- Nyugodtan megihatod – mondta Kinga látva a férfi arcát, aki a biztatás hatására szinte magába öntötte az italt – A citromlé biztos jót fog tenni a gyomrodnak…
- Biztos… - dünnyögte közönyösen Zsolt, miközben figyelmét újra a tévé kötötte le.
A film negyven perccel később véget ért és az átmeneti műsorszünetet Zsolt egy cigaretta elszívására kívánta felhasználni. Kinga, mintha valami rosszat tett volna, ami miatt szégyellnie kell magát, szótlanul követte élete párját az erkélyre.
- Fáj még a pocid? – kérdezte a szőke nő kedvesen.
- Érdekes módon nem! – válaszolta kissé felszabadultan Zsolt – Nem gondoltam volna, hogy a limonádé ilyen jót tesz majd neki!
- A limonádé… - Kinga bűnbánóan lesütötte szemeit – Meg az a kis adalék, ami bele került…
- Mit tettél bele? – kérdezte Zsolt döbbenten, miközben szemöldökei hajának tövéig kúsztak fel.
- Egy kis szódabikarbónát… - vallotta be az asszony.
Zsolt azonnal felismerte a cselt és rájött, hogy átverés áldozata lett:
- Te tudtad, hogy el fogom kunyerálni a limonádédat? – kérdezte meghökkenve Zsolt – És ezért tettél bele szódabikarbónát?
Kinga lesütött szemeivel a szürke linóleumot bámulta és alig láthatóan bólintott egyet:
- Mert úgy gondoltam segíteni fog, – nézett fel férjére a szőke nő – de ha mondtam volna, hogy vegyél be egy kanállal, akkor nem csináltad volna meg…
- Ez igaz! – Zsolt nem bírta tovább és hatalmas, jól eső nevetés tört ki belőle – Jaj, Te kis boszorkány! Annyira szeretlek!
A férfi átölelte rafinált feleségét, egy csókot nyomott az arcára:
- Imádom, hogy ismersz, és ilyen jól bánsz velem!
- Ilyen egy jó feleség… - suttogta Kinga csókra hajló ajkakkal.


Egy percben - Trafi
Egy percben - Motivációs levél
Egy percben - A telefon
Egy percben - Író-asztal
Egy percben - A futam
Egy percben - Csokitorta
Egy percben - Egyszerű vers
Egy percben - Az ész
Egy percben - Pulóver
Egy percben - 5 méter
Bejegyezte: dátum:

Egy percben - A rövidebb út


Alexander Dobrov
- 1 percben - 
A rövidebb út
(A történet és a szereplők kitaláltak, a valósággal való bármely egyezés a véletlen műve. A megírás során egyetlen állatnak sem esett bántódása és minden vonatkozó előírás betartásra került.)
(A kocsma a tudományok tárháza. Napeste ott gyűlik össze a munkában megfáradt szellemi tőke, de némi lazítás után minden problémára születik legalább egy elmés megoldás…)

- Még egy ampulla? Jöhet? – kérdezte Kelemen, a kisüvegel szeszre célozva, miközben lazán könyökölve a füstös kiskocsma pultját támasztotta.
Törvény ide, vagy oda, a falusi vendéglátóipari egység törzsvendégei nem tartottak sem az ellenőrzéstől, sem a vele járó büntetéstől, így kannás borból készült kisfröccsük mellé bátran rágyújtottak a zárt helyen. Ferenc, a negyvenediket taposó, pocakos kocsmáros, akit mindenki csak Fecókának hívott, eleinte még szóvá tette a dolgot, de látva „bútorainak” ellenállását, hagyta, hogy minden folyjék a nemdohányzók védelméről szóló törvény előtti állapotban.
A következő körre invitáló Kelemen közel harminc éves kőműves pályafutása alatt megszokta, hogy közelében mindig van valamilyen szesz. Ahogy a környezetében élők is megszokták, ápolatlan, állandóan borostás külsejét, amelyen csak nagy ritkán igyekezett ollóval, szappannal és frissen mosott ruházattal segíteni.
- Többet most nem ihatok. Még át kell mennem Szolnokra… - válaszolta Géza, az ötvenes éveiben járó, vékonydongájú, őszes férfi, aki burkolóként nemcsak a „Hörpintő”-ből ismerte a falazó mestert.
- És azzal mi a baj? Egy fél deka csak beolajozza a lábaidat! – vágta rá Kelemen.
- De olyan messze van… - sóhajtott nagyot Géza és fáradtan, lemondással teli módon belekortyolt az addig előtte álló, kissé maszatos pohárban lévő „tablettás borba”.
- Mé’ hun’ mész? – szólt bele a hevenyészett beszélgetésbe a szomszédos asztalnál üldögélő szakállas pasas akadozó nyelve.
A hirtelen jött közbeszólástól Géza a delíriumban úszó, kócos, fogatlan ipsére meredt. Más helyzetben azt válaszolta volna: „Mi közöd hozzá?! Köcsög!”, de aznap este nem volt kedve verekedni, így egy lényegesen szolidabb verziót választott.
- A Négyesen megyek be. Az a legrövidebb – közölte, majd látványosan újból belekortyolt italába, amivel a beszélgetés lezárását szerette volna jelezni.
- Az a hülyeség! – válaszolta az asztalnál üldögélő hapsi.
- Mer’? – kezdte taknyát felszívni Géza.
- Mer’ a Nagykereszti földúton sokkal rövidebb! – erősködött a szakállas, ápolatlan pasas.
- Szerintem meg az a hülyeség! – vette vissza a szót kéretlenül Kelemen, akit felettébb zavart, hogy beleszólnak barátjával folytatott elmés beszélgetésébe – A régi homokbánya felé a legrövidebb!
- Áh! – legyintett a szakállas – A homokbánya baromság! Ha már arra akarsz elindulni, akkor inkább a régi tölgyes felé kell menni!
- Na, ne mond már! Egész életemben itt éltem, úgy ismerem a környéket, mint a tenyeremet! – kötekedett ingerülten Kelemen – Higgyed el, hogy a homokbánya felé a legrövidebb!
- Akármit mondasz, akkor is nekem van igazam! – vágott lesajnáló arckifejezést a szakállas és lefitymálóan felhúzta vállát – Mérd le és rájössz!
- Méregessen téged a hóhér! - engedte ki a hangját Kelemen, miközben kihúzta magát – És a nagy büdös frászt van neked igazad! A homokbánya felé a legrövidebb és kész! Ne akard nekem megmagyarázni, hogy jobban tudod, mer’ nekem van igazam!
Érezve a kialakuló puskaporos hangulatot, Fecóka kék-fehér kockás flanelingébe törölve mosogatástól nedves kezét, majd igyekezve humorral elütni a helyzetet, közbeavatkozott:
- Szerintem akkor a legrövidebb az út, ha iderendelsz egy helikoptert! – mondta a pultos, miközben vigyorogva előre dőlt.
- Mé’? – ráncolta össze homlokát Géza a kijelentéstől meghökkenve.
- Jaj! Te idióta! Nem jártál sose matekórára?! – kezdett ismét szerepelni a szakállas, asztalnál ülő férfi, mire Géza szúrós pillantása volt a jutalma – Két pont között a legrövidebb távolság az egyenes. A helikopter meg tud egyenesen repülni!
- Blabla! A homokbánya felé akkor is rövidebb! – kötötte az ebet a karóhoz Kelemen.
- De én tudok még annál is rövidebbet! – überlte a hallottakat Fecóka, mire vendégei elcsodálkozva felé fordultak.

Bejegyezte: dátum:

30 évvel később


A "30 év múlva" novella folytatása hamarosan elkészül.


Bejegyezte: dátum:
Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)